Asztalnál ülök. Pedig normál esetben megszokott napirendem szerint már a tisztálkodási műveleteimbe fonódom s készülök dolgozni. Bár a "dolgozni" kifejezést nem szeretem. Mióta terapeutaként tevékenykedem, nem érzem, hogy dolgozni megyek. Csak be megyek és teszem a dolgom, mely mindig is feltölt.

Facebook oldalamon ki raktam, "Válasz olyan munkát amit szeretsz csinálni és soha többet nem kel dolgoznod" anno mondotta volt Confucius. Mennyire, de mennyire igaza volt. Mint sok minden másban is. Pedig már el telt azóta vagy 2500 év :) Szóval hiányzik a szalon. Hiányoznak a vendégeim. Többségük valami mozgásszervi problémával keres fel, de természetesen akad köztük ki masszázsra jön csak. Hiányzik hogy tevékeny legyek. Hiányzik a kis kávém. A környezet. Nem írok bele a határidőnaplómba. Nem fogy a Kinezi Tape tapaszom, s a feleségem is mondta, hogy hozzam haza az aromavizeket is mert azok ha nem is gyorsan, de amint levegővel érintkeznek, képesek a romlás útjára tekeregni. Így haza is hozom. Légyen meg nejem akarata.

Mit is csinál ebben a helyzetben az "ember"? Olvas, híradót néz. Az értelmesebbje mind a két - kormánypárti és ellenzéki- sajtóorgánumot próbálja, össze vissza értelmezni, s belőlük kiszűrni a valót. Néha ez nem is oly egyszerű. Mint reméltem, azonnal meg is jelentek a különböző összeesküvés elméletek is. Van amin jókat derülök, s van amin elég komolyan el is gondolkodom s a leírt tényeknek megpróbálok utána járni, mert hát mindent nem lehet csak feketén és fehéren nézni. Mivel ez csökevényességhez vezetne.

Szolgáltató vagyok. Kérdezed, aggódom-e? Csodálatos mód, mióta kitört itthon is ez a fránya nyavalya, és "pártunk" kormányunk megtette az első lépéseket, intézkedéseket, valahogy nyugodt vagyok, (nem nekik köszönhetően) annak ellenére, hogy nem tudom folytatni építő jellegű munkásságomat. El fog tartani egy darabig ez a "kijárási Korlátozás". Meddig. Május? Június? Talán akár júliusig is? Passz. Erre a kérdésre keresik a választ a nagyok és persze a kicsik is. Nos, magam miatt nem aggódom. Szerencsés helyzetben leledzem, melyet közeli barátaim és ismerőseim tudnak, de mindenkivel nem osztom meg. Mások miatt viszont igen is görcsben áll néha gyomrom. Gondolok itt azon emberekre kik elveszítik munkájukat, akár a háztartás mind a két tagja s otthon viszont a két, vagy akár több gyermek is, kik nem mellesleg még iskolások. Nem kapnak fizetést, albérletben laknak, s holnap kérdés, hogy 10 dk parizert meg tudnak-e vásárolni. Hogy élik túl ezt a kemény 2-3 hónapot? Aggódom azon idős emberekért, kik a figyelmeztetések ellenére és a felkínált segítséget visszautasítva, még is kimennek nap mint nap, mert hát nekik - ne mondja meg senki mikor és merre is járjanak -. Makacsságuk sokat segíthet elkapni a nyavalyát mely komoly károkat tehet egészségükbe, vagy akár még végzetes is lehet számukra.

Fiamért, ki Dániában él, valahogy tör ki a frász. Bár messze van, de majdnem minden nap massangeren beszélünk és köszöni szépen, de jól van. Tervbe volt véve, hogy most húsvétra kedvesével haza térnek (utoljára tavaly év elején volt itthon), de sajna ez a világ/válság helyzet ketté vágta elképzelésüket. Ő sem dolgozik, meg sajnos kedvese sem, de anyagilag a Dán állam valahogy még az Európai Uniós tagországból származó egyetemistáikat sem hagyja az út szélén elhervadni! Kisebbik fiam meg itthon tanul. Az első intézkedések révén haza települt a Sárospataki kollégiumot hátrahagyva, s be fészkelte magát szobájába laptopjával és könyveivel.

Új szelek fújnak a tanításban és a tanulásban is! Tapasztalom ezt azáltal is, hogy első osztályos kislányomat, nap mint nap tanítom a tanár nénik instrukciójának megfelelően. Valahogy megy. Vannak döccenők, de vesszük az akadályokat. Sajnálom, hogy nem mozdulhat ki. Az meg egy jó kérdés, hogy a köznevelés alapjául szolgáló iskolai közösség hiánya miként fogja kis gyermekekre rá nyomni bélyegét? Mert mint tudjuk az iskolában nem csak betűket meg számokat járnak tanulni, ha nem a szociális készségüket és egyben sok-sok minden más csiszolásának reményében is be vittük nap mint nap a kis lurkókat. Másképpen fogalmazva, alapfokú nevelés és oktatás céljából járnak az általános iskolába. A közoktatási törvényben benne foglaltatik a nevelés szó is. Oktatnak, matematikát, olvasást, írást, éneket, rajzot, angolt, művészeteket, készségtárgyakat és húúúúú, de sok-sok mindent még. Ezen felül nevelnek is. Mert hát egy gyermek szociális fejlődéséhez elengedhetetlen a családi (nevelésen) normatívákon kívül még az óvoda, iskola is. Persze az életkornak csak is megfelelően :)  Na, majd csak kiderül, hogy is teljesítenek a szülök, mint pedagógiai asszisztensek :)

Nos, itthon vagyok. Tanítok, bevásárolok, mosok (bár a mosógép ezt jobban meg teszi), főzők, néha - néha asszonyt be viszem a munkahelyére. Van időm olvasni, akár írni - mint most is -, gondolkodni és tanulni is. Vagyis azt hiszem egészen tevékenyen el tudom magam foglalni. Kijárási korlátozás engem, aki a 9604 TEOR szám alatt tevékenykedem, nem tiltott el a munkavégzéstől. Persze más korlátok akadnak. Van személyes felelőségem nekem is abban, hogy védjem embertársaim egészségét. vagyis normál esetben, bár ma ki a megmondhatója mi is a normál esetnek, az lenne a célravezető, hogy nem mozdulunk ki otthonunk fogságából. Persze vannak más indikációk is. Bár pártunk és kormányunk aztata mondotta, hogy mondjuk nekem nem kell megfizetnem a KATA 50 ezer Ft-ot X ideig. Viszont a szalon főbérlője meg kér bérleti díjat. Pénzem, vagyis megtakarításom meg annyi van amennyi látszik. Vagyis semmi. Hozzá kell még tennem, hogy igen is akadnak olyan vendégeim akiket folyamatosan kell, fájdalmaik végett kezelni. Mint tudjátok FDM, Flossing, Kinezio Tape és Safe Laser terápiák segítségével enyhíthetem vendégeim panaszait. Persze ekkor is megteszem az általam tanult fertőtlenítéseket, sokkal nagyobb körültekintéssel. Vagyis nem "luxusnak" vélt masszázsra fogadom hetente egyszer a hozzám fordulókat. Bár a Home Ofice-ben dolgozó emberkékre ha mindez véget ér, nagyobb szükség lesz masszőrre mint sok minden másra.

Maradok az asztalnál és tovább elmélkedem :)